

Csipkebokor közösség
"Megjelent Mózesnek az Isten angyala a tűz lángjában, egy égő csipkebokorban. Mikor odanézett, látta, hogy a bokor ég, de nem ég el." (Kiv 3,2)
Akiben elkezd égni az isteni szeretet lángja, az áldássá változik a kapcsolataiban, még ha előtte olyan szúrós is volt, mint egy csipkebokor. Ezt a formálódást szeretnénk egy imaközösségben megélni, és egymást támogatni a keskeny úton. Szerda este a 6-os mise után találkozunk, majd a vesperás után együtt imádkozunk, dicsőítünk, szemlélődünk. Ezzel ráhangolódunk az este interaktívabb részére, ami tanításból, esetleg buzdításból, megosztásból áll, és mindenképpen agapéval végződik.
A szerdai alkalmakkal nem merül ki a közösségi élet. Gyakran vannak közös programjaink, találkozásaink, amikor valamilyen szolgálatot végzünk, vagy éppen kikapcsolódunk. Legfontosabb hivatásunknak, feladatunknak a közös imádságot tekintjük, melyben megerősödve, tanúságtevő keresztényekké válhatunk és elvihetjük Istent a világba, a környezetünkbe, a munkahelyünkre. Isten munkálkodását mutatja közösségünkben a különböző hivatások születése, megerősödése. Többen indultak már el közülünk a házasság és a megszentelt élet útján.
Bővebb információ, jelentkezés:
Lázár Judit: lazjuca@gmail.com
Horváth Imi: xxiiijanospp@yahoo.de